Keresztény Gólyatábor, immár hatodszor - 2017-08-28

Norbert atya

Keresztény Gólyatábor, immár hatodszor

Az egyetemista táborok is lehetnek keresztény szellemiségűek. Erre példa a Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség által szervezett gólyatábor, amit 2017. augusztus 24-27. között rendeztek a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban. Bepótágyazták az amúgy is teltházzal működő szakkollégiumot a szervezők, hogy négy napra otthont biztosítsanak annak az 55 egyetemistának, akik az Egyetemi Lelkészség táborának a résztvevői voltak. A tábor idei mottója: a bennünk rejlő erőforrások mozgósítása volt. Az idei tábor újdonsága volt, hogy meghívtuk Dr. Székely János püspök atyát is.

 

A nyár végének egyik legbiztosabb jele a tanévkezdés. Nem mindenki búsul és nem mindenkit hagynak búsulni emiatt. A Szombathelyi Katolikus Egyetemi Lelkészség által immár hatodik alkalommal megrendezett táborban ugyanis az újbóli találkozás miatti öröm, a jókedv bizonyult a fiatalok leghűségesebb társnak. Az első napot a szervezők az ismerkedésre szánták. Az összekovácsolódás legfontosabb lehetőségei a vetélkedők, a kvíz, a sportversenyek és az elmaradhatatlan méta, amik mindig népszerű elemei a tábornak.

Másnap a hangsúly a lélekre került. A szentmise, az elmélkedés és a csoportos beszélgetések a másik embert új oldaláról mutatták be: ki hogyan éli meg a hitét, miként kommunikál Istennel, stb. Az idei táborunk témája az erőforrásaink mozgósítása, amelyre az ember törekszik életének minden területén. Püspök atya nagyon személyes gondolatai segítettek minket, hogy a jó Istenhez, önmagunkhoz és embertársainkhoz – ezen belül különös tekintettel a párkapcsolatra – való viszonyunkat az erőforrásaink fényében nézzük át. Püspök atya az ember legfőbb erőforrásáról, a Teremtőről úgy beszélt, aki mindig adni akar nekünk, aki szüntelen megajándékozni szeretne minket, aki bennünk megvalósítani szeretné csodálatos tervét.

 

Szombaton a közösségi élményekben gazdagodhattunk és újabb sportolásra is lehetőségünk nyílott, majd a Püspöki Palotában gyönyörködhettünk, végül a nap végén filmklubot szerveztünk.

A keresztény gólyatábor célja, hogy a tanévkezdést lelkiekben megerősödve és közösségi élményekben gazdagodva várják az egyetemisták. Az időpontválasztás persze nem véletlen, így a fiatalokat esténként a karneváli forgatag varázsában élhettek.

A búcsúzás napján sem a könnyeké volt a főszerep, hiszen tudtuk, hogy a közösség számára ez a kezdet. Összeszedtük hát, hogy ki mit élt át az elmúlt napokban, és hálát adtunk azért, hogy itt voltunk, és együtt lehettünk. Ennek a megkoronázása volt a küldetési-szentmise, amiben az Ég áldását kértük a táborban kapott kincseinkre.

 

 

Norbert atya