Bár a szolgálat mindössze egy napig tartott, a II. János Pál Katolikus Szakkollégium lakóiban mély nyomott hagyott.
A mindenki számára csak Rozsé atyaként ismert Kálinger Roland atya, őrnagy, tábori lelkész meghívására néhány szakkollégistának lehetősége nyílt rá, hogy ellátogasson a szolnoki Helikopter Bázisra.
A szakkollégiumi különítmény május 9-én este, túlélve a hőséget, a zivatart és az autópályán tapasztalt dugót, végül megérkezett Szolnokra és elsőként a Tulipán szállót foglalta el. A bájos vendégházban biliárdra és kényelmes fekhelyre talált a társaság.
Első közös szolnoki vacsoránkat a SÖRÁRIUM-ban, Szolnok látványos sörmúzeumában költöttük el. Az étterem egy-egy pohárka sörpárlattal várta a kis csapatot, majd a finom vacsora is jobban csúszott a Szolnoki Olajjal, vagy a Szőke Tiszával.
Másnap a tartalmas reggelit követően hamar megérkeztünk a Helikopter Bázisra. Nem volt túl nehéz odatalálni, hiszen utunkat már az odavezető körforgalom közepén is egy hatalmas helikopter jelezte. A laktanyánál Rozsé atya fogadott minket és megkezdődött a körtúra a forgalomból kivont repülőkkel, helikopterekkel díszített bázis területén. A táborban a legfőbb ránk vonatkozó szabályt talán így tudnál legérzékletesebben megfogalmazni: Mindent az emlékezetnek, semmit a fényképezőgépeknek.
Számos helyre nyertünk bepillantást, így például megnézhettünk egy szerelőhangárt, láthattunk különböző típusú helikoptereket és repülőket, beköszöntünk a légi irányítótoronyba és a meteorológiára. Különféle szimulációknak lehettünk részesei, kipróbálhattuk, hogy milyen érzés felszállni egy helikopterrel és bár csak virtuálisan, de a lezuhanás katasztrófáját is megtapasztaltuk. Egy rövid, de annál tartalmasabb fegyverbemutatót is meghallgathattunk, majd közelebbről is megvizsgálhattuk a különféle lőfegyvereket. Különös élmény volt az is, hogy ebédünket a tiszti kantinban fogyaszthattuk el, ahol a helyi szokásos főhajtás titkát is megismertük.
A laktanyában tett látogatásunk szentmisével ért véget, ahol először hallhattuk, hogy telefonos applikációval is lehet csengetni, és ahol az ajándékokban nagyobb része volt a meghívottaknak, mint a házigazdának. Majd sok-sok új élménnyel gazdagodva mondtunk búcsút a bázisnak és a kapuban strázsáló katonának.
Az aznapi vacsora jelmondata: Ha már Szolnok és Tisza part, akkor HALÁSZCSÁRDA! A családias hangulatú csárdában kellemes hangulatban telt a vacsora, amihez nagyban hozzájárult, hogy Rozsé atya is csatlakozott az együtt töltött nap után a kollégiumi különítményhez.
Harmadnap, miután elfogyasztottuk az eperadagunkat a reggelinél, korán elindultunk, hogy mielőbb hazaérhessünk.
Köszönjük, hogy láthattuk és átélhettük mindezt!
Horváth Rebeka szakkollégista
A programot az EGYH-KCP-18-0136 sz. pályázat támogatta.
Fotó: Mihajliv Renáta, Gaspari Balázs