Quiz night!

Április 26-án került sor a II. János Pál Katolikus Szakkollégium II. Szakkoli Kvízestjére. A szervezők 2-3 fős csapatok jelentkezését várták, de azoknak sem kellett aggódniuk, akik nem kész csapattal érkeztek, ugyanis a helyszínen is lehetett csatlakozni a csapatokhoz. Az első alkalomhoz hasonlóan most is több csapat mérhette össze tudását. A szervezők igen sokszínű feladványokkal készültek az estére. Így mi, játékosok nem csak a sport, a történelem, de többek között a zene témakörében is megcsillanthattuk szakértelmünket. Az egész este remek hangulatban telt, sokat nevettünk, beszélgettünk. Csapatunk ugyan nem állhatott a dobogó egyik fokára se, viszont így is nagyon jól éreztük magunkat. És habár a sport témakör villámkérdéseinél elhasaltunk, alig várjuk a következő alkalmat és csak buzdítani tudok mindenkit a csatlakozáshoz! Innen is még egyszer köszönjük a szervezést és nagyon örülök, hogy kollégiumunk ehhez hasonló programokkal tudja színesíteni hétköznapjainkat, ezzel is egy még inkább összetartó közösséget kovácsolva.

Léber-Frank Anna, szakkollégista