Jól kormányozd életed hajóját!

Püspöki szentmise volt a szakkollégiumban

Március 19-én, Szent József örömünnepén a II. János Pál Katolikus Szakkollégium kis kápolnájában Székely János megyéspüspök úr mutatott be szentmisét.
Hagyomány a szakkollégiumban, hogy a megyésfőpásztor szentmisét mutat be. A szakkollégisták megtöltötték a kápolnát, közösen imádkozva és énekelve vettek részt a legszentebb áldozat bemutatásán. Velünk ünnepelt a Anna domonkos nővér és Járfás Ádám atya spirituális is.

A szentmise bevezetőül szolgált a hétvégén megvalósuló szakkollégiumi lelkigyakorlatnak, amikor Veszprémben töltünk el három napot.
Tanításában a püspök atya a jó keresztény párkapcsolatról osztott meg néhány gondolatot – Szent Józsefet, a családok védelmezőjét is például állítva. A szeretetből élet fakad. Ez az életadás a Teremtő szándéka. Ez vezeti a párokat a nagy igen felé, amikor is az életszövetség egy életre szól. A házasságban sokszor vannak hegyek és mélységek. Ezek a nehézségek azonban eltörpülnek, ha a szeretet magas sziklájáról nézzük őket. Pál Feri atyától is idézett néhány gondolatot: Nem biztos, hogy én megtalálom a nagy ő-t. Inkább az a fontos, hogy én úgy szeressem a páromat, hogy számára én legyek az ő élete szerelme.

A szentmisén a szakkollégisták adták a zenei és ének szolgálatot.
A jó keresztény párkapcsolatról szóló gondolatok átbeszélése a hétvégi lelkigyakorlaton következik. Kitűnő bevezetést és iránymutatást kaptunk a főpásztortól a hétvége folytatásához.

(szakkollégium)