„Ha mindketten közeledtek Istenhez, egymáshoz is közelebb kerültök.”
A II. János Pál Katolikus Szakkollégium 2025. március 21-e és 23-a között tartotta nagyböjti lelkigyakorlatát, amelynek a dimbes-dombos dunántúli város, Veszprém adott otthont.
A lelki hétvége a keresztény párkapcsolat és a házasság témája köré épült. Veszprémbe a pénteki napon indultunk, kalandos utunk végén meleg vacsorával vártak minket szállásunkon. A veszprémi Davidikum Kollégium kápolnájában közösen imádkozva indítottuk el a lelkigyakorlatot, ettük meg ima felajánlásainkat is. Imáinkban hordozva távollévő szakkollégista társainkat is. Másnap délelőtt egy értékes és sokakat elgondolkodtató előadáson vehettünk részt, amelyet egy példás életúttal rendelkező házaspár tartott. Gergő és Emese Sopronból érkeztek hozzánk. Számtalan hasznos tanáccsal láttak el minket, életünk egyik mérföldköve előtt álló fiatalokat. Mint kiemelték, kapcsolatainkban rendkívül fontos a kommunikáció és a hitben való együttjárás. Mindig Istenre kell elsődlegesen tekintenünk és Felé közeledni, hiszen, ha Hozzá vezet utunk, azáltal szívünk választottjához is közelebb kerülünk. Emlékeztettek arra, hogy a keresztény házasság egyik fő célja, hogy örök legyen: ezt ne csak reméljük, hanem döntsük is el és folyamatosan dolgozzunk rajta!
A témához kapcsolódó gondolatainkat kisebb csoportokban is megvitattuk egymással, majd a délután folyamán városi vetélkedőre indultunk. Járfás Ádám atya jóvoltából mindannyian megismerhettük Veszprém centrumának zeg-zugát, hiszen számos fejtörést okozó feladat megoldása során jártunk be különböző városi helyszíneket. A győztes csapatok (akik a legtöbb helyes választ adták a kérdésekre) ajándékcsomagban részesültek, ugyanakkor a többiek sem búsultak, munkájáért mindenkinek járt jutalom.
Az esti ima az elcsendesedésé volt. Marcell szakkollégistánk ringató zongorajátéka segített az elmélyülésben, a gondolataink rendezésében. A többször feltett kérdés ott visszhangzott a szívünkben: Ki vagyok én?
Lelkigyakorlatunkat a vasárnap délelőtti szentmisével zártuk, amelyen a Szent Mihály Főszékesegyházban vettünk részt.
A hazaút kalandjairól egy felsővezeték-szakadás gondoskodott…
Ezen a három napon számtalan megszólító gondolattal gazdagodtunk, amelyek végig kísérnek minket életünkön és segítenek keresztény kapcsolataink építésében.
A programot az EKCP-KP-1-2025/2-000011 pályázat támogatta.
Bekő Ibolya,
szakkollégista