„Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is” Mt 6,19-23,
Augusztus 21-24-e között zajlott a KERET 2025 tábor Szombathelyen a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban.
A tábor mottójának Szent Máté evangéliumából vett szakaszt választottuk. Azt jártuk körbe, hogy mi a valóban fontos az életünkben. A tanév kezdetekor jó lenne rendet tenni a szívünkben is.
A tábor első estéjén Gaspari Gábor igazgató köszöntője után Wimmer Roland főszékesegyházi plébános, helynök atya köszöntötte a tábor résztvevőit az egyházmegye nevében. „Legyen a szakkollégium valódi szeretetközösség” – fogalmazta meg a lényeget Roland atya. A szakkollégium igazgatója pedig nyitott szívet, aktív közreműködést és jelenlevő személyes részvételt kért a tanév programjaihoz. Legyen a kincsed a szakkollégiumi közösséged!
Az este Szentségimádását Járfás Ádám egyetemi lelkész, szakkollégiumi spirituális a Zárdatemplomban vezette. A vacsorát pedig tárcsán sült pácolt húsok és frissen sütött hamburgerek jelentették.
A pénteki nap a csapatépítés jegyében zajlott. A különböző feladatok nagyfokú aktivitást igényeltek. A délután eseménye pedig a szellemi torna volt, a híres kvízest! Bár nagy meleg nem volt, de a versenyek díjazásra szánt fagyik gyorsan gazdára találtak.
A szombati nap már imával átszőtt nap volt. A KERET táborok egyik jelentős napja a gyalogos zarándoklat. A zarándok nem kirándul, nem keresi a kényelmet, nem kér könnyű utat. Az idei évben a gencsapáti Szentkúthoz vezetett zarándoklatunk. A fiatalok festett kéznyomát viselő keresztünk járt elől. A követők pedig tábori egyenpólóban a városlakók némi csodálkozásai közepette rótták a kilométereket. A Szentkútnál Ádám atya elmélkedési vezettek minket. Emmauszi párokba álltunk és egymással beszélve tettük ki kincseinket és szívünket. A csendes beszélgetések után a Szentkút kápolnáját álltuk körbe. A tér-játék lényege, hogy mennyire érezzük magunk közelinek az istent. Arra buzdított Ádám atya, hogy lépjünk oda isten házának falához és érintsük meg a falakat. De ne csak a kezünkkel, hanem keressük isten jelenlétét is.
A kilométerek a hazaúton is szaporodtak. A szakkollégiumban már várt a megérdemelt vacsoránk.
Vasárnap a szombathelyi főszékesegyházban Ádám atya által bemutatott szentmisére igyekeztünk. Külön köszönet, hogy a szentélyben foglalhattunk helyet.
Talán gyűjtöttünk kincseket. Ki többet, ki kevesebbet. De a szívünk hálás volt. Jó volt újra találkozni, öröm volt újakat befogadni. Egész biztosan gazdagabban és rendezettebben kezdjük meg a 2025/26-os tanévet.
A programot a NEAG-KP-1-2025/3-000388 pályázat támogatta.
Fotó: Léber-Frank Anna, Gaspari Balázs
(szakkollégium)